Gyors linkek

Két vadonatúj akkumulátoros elektromos modellt leplezett le a Toyota múlt héten a Sanghaji Autószalonon

2023. április 23.


Akio Toyoda, a Toyota igazgatótanácsának elnöke 2021 decemberében, még ügyvezető elnökként jelentette be, hogy 2030-ig a japán autógyártó világszerte 30 vadonatúj akkumulátoros elektromos Toyota és Lexus modellt mutat majd be, amelyből minimum 7 darab a Toyota vadonatúj, dedikáltan az akkumulátoros elektromos modellek számára fejlesztett padlólemezre épülő bZ (beyond Zero) sorozatának tagja lett. Az azóta eltelt szűk másfél évben az azutógyártó egy sor akkumulátoros elektromos modellt dobott piacra, amelyek között már 2 bZ modell is akad: a sorozat első tagja, a nagyméretű SUV bZ4X már világszerte kapható, Kínában pedig megkezdődött a bZ3 névre hallgató közepes méretű szedán forgalmazása is. Pár hónappal ezelőtt a Toyota leleplezte a bZ Compact SUV Conceptet is, amelynek végső neve még nem ismert, de sorozatgyártott formában várhatóan 2026-ben debütál majd Európában. Ehhez a három bZ modellhez csatlakozik most a bZ család két új tagja, a Sanghaji Autószalonon egyelőre szintén koncepcióautó formájában bemutatott bZ Sport Crossover Concept és bZ FlexSpace Concept, amelyeket a bZ3-hoz hasonlóan egyelőre kizárólag az elektrifikáció tekintetében meglehetősen előrehaladott kínai piacra szán az autógyártó.

A Toyota két akkumulátoros elektromos koncepcióautót leplezett le a Sanghaji Autószalonon: a bZ Sport Crossover Concept és a bZ FlexSpace Concept sorozatgyártott formában 2024-ben debütál majd a kínai piacon. A koncepciómodellek fejlesztése a Toyota bZ sorozat része, amely márka dedikáltan akkumulátoros elektromos autónak fejlesztett modelljeit felvonultató almárkája. Ez a két modell az európai piacra szánt, tavaly decemberben leleplezett bZ Compact Crossover Concepthez hasonlóan része annak a 10 új akkumulátoros elektromos modellnek, amelyet 2026-ig tervez bemutatni az autógyártó (a 2030-ig bemutatni tervezett 30 akkumulátoros elektromos kontingens részeként).
A bZ Sport Crossover Concept egy crossover típusú akkumulátoros elektromos autó dinamikus és jellegzetes stílussal, amelyet a Toyota, a BYD TOYOTA EV TECHNOLOGY (Toyota és a BYD által létrehozott vegyesvállalat), a FAW Toyota Motor és a Toyota Motor Engineering & Manufacturing China (TMEC) közösen fejlesztettek ki. A tervek szerint a FAW Toyota Motor gyártja és értékesíti majd. Ennek a modellnek a koncepciója az „Újraindítás”, amely azt a felpörgető érzést fejezi ki, amit az autóba beszállva és elindulva tapasztalhatnak meg a vezetők. Dinamikus, ikonikus stílusa mellett olyan funkciókat szem előtt tartva tervezték, amelyek személyes teret biztosítanak a fiatalabb vásárlók, vagy a Z generáció számára. A bZ Sport Crossover Concept fejlesztése is folyamatosan zajlik, hogy funkciói a vásárlás után is folyamatosan fejlődjenek, így pl. olyan intelligens funkciókat kapjanak a felhasználók, mint a vezetői asszisztens és az automatikus parkolás. Így a tulajdonosok mind az öt érzékszervükkel folyamatosan élvezhetik autójuk legmodernebb verzióját.
A bZ FlexSpace Concept egy családorientált SUV típusú BEV, amely a hasznosságra összpontosít. A Toyota, a Guangzhou Automobile Group Company (GAC), a GAC Toyota Motor. és a TMEC közösen fejleszti, és a tervek szerint a GAC Toyota Motor gyártja és értékesíti majd. Ennek a modellnek a koncepciója a "Kényelmes otthon", hogy olyan teret hozzon létre, amelyet a családok nyugodt szívvel, biztonságosan, kényelmesen és szabadon használhatnak. A bZ FlexSpace Concept nagy utasteret, könnyű kezelhetőséget, kiemelkedő biztonságot, megbízható hatótávolságot, valamint különféle intelligens funkciókat kínál. Folyamatban van a fejlesztés egy olyan autó létrehozása érdekében, amely ideális családok, barátok és párok számára, hogy még élvezetesebbé tegyék a mindennapi életet. A Toyota helyi partnereivel közösen felgyorsítja akkumulátoros elektromos kínálatának bővítését, hogy nagyobb értékű termékeket kínálhasson, amelyek vonzóbbak a kínai vásárlók számára.
„A Toyota felgyorsítja kutatási és fejlesztési tevékenységének lokalizációját, különösen a kínai piacon, amely az akkumulátoros elektromos modellek és az intelligens technológia élvonalába tartozik. „Meggyőződésünk, hogy ahhoz, hogy minden régióban a legmegfelelőbb termékeket kínáljuk a legcélravezetőbb az, ha meghallgatjuk és direkt visszacsatolást adunk az ügyféligényekre, erre pedig rendkívüli lehetőséget teremt az, ha a kínai piacra szánt modelljeinket helyi partnereinkkel együttműködve fejlesztjük. Hiszünk abban, hogy az egyes vállalatok erősségeit egyesítve versenyképes akkumulátoros elektromos modelleket kínálhatunk majd Kínában, amelyek elnyerhetik az ügyfelek tetszését, az együttműködésben résztvevő vállalatok pedig kölcsönösen tanulhatnak egymásól, amely a további fejlődés és növekedés motorjául szolgálhat.” – fogalmaz a kínai piacon 2024-ben bemutatásra kerülő két vadonatúj bZ modell fejlesztése kapcsán Varga Zsombor, a Toyota és Lexus márkák magyarországi kommunikációs vezetője.

A Toyota bZ sorozatról

A dedikált BEV platformra épülő Toyota bZ sorozat bevezetésével a Toyota a következő négy célt határozta meg:

  • Ön és mások: a Toyota bZ a kényelmes utastér mellett új életstílust és lehetőséget kínál arra, hogy értékes időt töltsön családjával és barátaival
  • Ön és az autója: a Toyota bZ biztosítja a BEV modellek egyedülálló vezetési élményét és a kínálkozó lehetőségek izgalmát
  • Ön és a környezet: a Toyota bZ nemcsak a széndioxid- és egyéb kibocsátásokat csökkenti, hanem pozitívan járul hozzá a környezetvédelemhez
  • Ön és a társadalom: a Toyota bZ egy biztonságosabb társadalmat teremt, ahol mindenki nagyobb nyugalmat élvez