Az AA 1936-ban született a Toyoda Automatic Loom Works alapítójáról, Kiichiro Toyodáról elnevezett iparvállalat autógyártó részlegében. Az autók előtt Toyoda családjának jól menő szövőipari vállalkozása volt Japánban, de Kiichiro amerikai utazásai során az ihletett üzletembert fellelkesítette mindaz, amit az Újvilágban látott: a gyárak és az automobilok. A vállalkozó olyan jövőt képzelt, ami tele volt autókkal – s ez a jövő számára és szeretett autói számára el is érkezett.

Az A1 nevű prototípus 1935-ös megalkotása után a következő évben megvalósult Kiichiro álma, amikor az AA modellt bemutatták a közönségnek. Az akkoriban népszerű amerikai autók által ihletett AA számos hasonlóságot mutatott az akkoriban népszerű Chrysler Airflow típussal.

A karosszériához hasonlóan a motort is az Amerikában látott és ott már bizonyított egységek alapján tervezték meg, így az AA hajtásához egy 3,3 literes, hathengeres erőforrást fejlesztettek ki, a hátul utazók pedig a kényelem és a tágasság új szintjét ismerhették meg az autóban, amit az első és hátsó tengelyek közötti ügyes súlyelosztásnak köszönhettek.

Az új divíziónak új identitásra is szüksége volt, így a vállalat 1937-ben versenyt írt ki egy új név kitalálására. Több ezernyi ötletet néztek át, majd megalakult a Toyota Motor Co. Azért esett a választás éppen erre a névre, mert japánul írott formájában nyolc, szerencsét szimbolizáló jel található.

Öt évvel később, 1942-ben, hatévnyi gyártás és az 1404. modell után az AA befejezte a pályafutását. Ma, hét évtizeddel később ez a különös jelentőséggel bíró, rendkívül ritka modell nem is lehetne méltóbb helyen, mint a Louwman Múzeumban.

Egy ilyen nagy jelentőségű autót testközelből megcsodálni egészen különleges élmény. Különös módon először az autó illata legyinti arcon (pontosabban: orron) az embert. Nem a bőr kellemesen édeskés illata, hanem a kárpitozás és az oxidálódott fém szaga – ami nem meglepő, ha figyelembe vesszük az autó hánytatott előéletét.

Természetesen egy ilyen hátterű autó nem úszhatta meg módosítások nélkül hét évtized megpróbáltatásait. A sasszemű szakértők azonnal felfedezhetik az új(abb) hűtőt, a kilincseket, lámpákat és a kerekeket, de ezeknek vajmi kevés jelentőségük van ebben az esetben, hiszen minden más lényeges részlet, amit látni szeretnénk, megvan az autóban, és letaglózóan varázsolják el az embert; pontosan úgy, ahogyan arra csak néhány igazi klasszikus képes.

Ennek az autónak megvan az a különös képessége, hogy akkor is úgy tűnik, mintha menne, ha csak áll. Az elegáns kerékjárati ívek valósággal körülölelik a gumikat és egybeolvadnak az ajtókkal, majd finoman emelkedve olvadnak bele a telt idomú hátsó részbe. A büszkén felmeredő orr látványosan uralja az autó első traktusát, ám az orr-rész szinte drámai hatását elegánsan finomítják a gépház oldalán futó krómozott csíkok.

Egy eredeti AA legfeltűnőbb dizájn-eleme az osztott szélvédő; a vékony üvegtáblák még mindig a helyükön vannak, s rajtuk keresztül a vezető remekül rálát a hosszú géptetőre. Az autó hányatott története során valamikor az eredetileg fölülről lefelé nyúló ablaktörlő lapátok a manapság megszokott, modernebb helyükre, a géptető vonalába kerültek – de ez semmit sem ront a szélvédő különleges karakterén.

Nem meglepő módon az autó belső tere ugyanabban az állapotban van, mint amikor megtalálták, és amit a legjobban egyetlen szóval írhatnánk le: „mezőgazdasági” – mindenki fantáziájára bízva, hogy pontosan mit is takar ez, de ha megnézzük a hasadt huzatú székeket és a szakadt kárpitozást, elég jól el tudjuk képzelni azt is, hogyan nézhetett ki egykor mindez.

Abban az állapotában csodálva az AA-t, ahogyan megtalálták (a gyújtáskulcsa egy csőben, amit egy darab dróttal kötöztek össze, betört oldalüvegekkel, szakadt kárpitokkal) csak tovább erősödött az autót körüllengő misztikum, így szemernyit sem csökkent a kocsi iránti vonzalmam. Amikor meglátogatunk egy múzeumot, azt várjuk, hogy tökéletes tárgyakat fogunk látni tökéletes állapotban, az egykori használat nyomai nélkül.

Számomra azonban hatalmas dolog hányatott sorsának harci sérüléseivel és karcolásaival látni az AA-t – tudván, hogy amikor megtalálták Oroszországban, még mindig indult és közlekedett. Mindez megerősíti azt a hitemet, hogy tényleg a minőség lebegett Kiichiro Toyoda szeme előtt, amikor elkezdte a típus gyártását, és még mindig ez a lelke mindannak, amit a Toyota napjainkban is jelent.

Miután eleget csodáltam az AA-t, kijelenthetem, hogy számomra éppen úgy tökéletes, ahogy van.