A Toyota Verso lett 2010 legbiztonságosabb MPV-je az Euro NCAP szerint
Az Európai Újautó Értékelő Program, az Euro NCAP 2011. január 27-én megnevezte 2010 legjobban teljesítő autóit. Nyivánvalóvá vált, hogy a Toyota Verso érte el a legjobb eredményt a 10 vizsgált új modell közül az MPV szegmensben. Ahhoz, hogy elérje ezt, a Toyota Verso összességében teljesítette a legmagasabb pontszámot az Euro NCAP értékelés mind a négy területén, így átlépte az 5 csillagos küszöböt.
Mint azt 2010. márciusában bejelentették, a Toyota Verso-t a maximális öt csillaggal értékelték a 2010-es Euro NCAP biztonsági teszten. A Verso 89%-ot ért el felnőtt-utasvédelemben, 75%-ot gyermekvédelemben, 69%-ot gyalogosvédelemben és 86%-ot a vezetést támogató biztonsági rendszerek területén.

Az új Euro NCAP szabályokat 2009. februárjában vezették be. Ezzel kezdetét vette egy három lépcsős program, melyet fokozatosan további szigorodó ütközési teszt előírások követnek 2010-ben és 2012-ben. Jelentősen javult a gyalogos védelmi teljesítmény azáltal, hogy volt egy komoly változtatás a 3 lépcsős programban, míg az 5 csillaghoz 2009-ben elegendő volt 25%-os eredményt elérni, ehhez 2010-ben 40%-ot kellett teljesíteni, 2012-ben pedig 60%-os teljesítmény szükséges. Mivel elérte a 69%-ot, a Verso teljesítette a követelményeket, sőt már a 2012-es teszt célszámait is.
Azáltal, hogy a felnőtt- és gyermek utasvédelmi előírások is egyre inkább szigorodnak 2010 és 2012-ben, az autóknak kíváló eredményt kell elérniük mind a négy kategóriában, hogy kiérdemeljék az 5 csillagos értékelést.
2009-ben, az iQ, az Avensis és a Prius is elérte ugyanazt a maximális pontszámot. A Verso egyike volt az első járműveknek, melyet 5 csillaggal jutalmaztak az átdolgozott, szigorúbb 2010-es Euro NCAP törési teszt program alapján.
Megjegyzés:
A Toyota Motor Europe NV/SA (TME) felügyeli a Toyota és a Lexus járműveinek, alkatrészeinek és kiegészítőinek teljes körű forgalmazását és marketing-tevékenységét, valamint irányítja a Toyota európai gyártó és tervezői tevékenységeit. Európában mintegy 94 000 ember áll – közvetlenül vagy közvetve – a Toyota alkalmazásában, s a vállalat 1990 óta több mint 7 milliárd eurót fordított európai befektetéseire. A Toyota európai tevékenységeit 30 Nemzeti Marketing és Értékesítési Vállalatból álló hálózat támogatja 56 országban, összesen mintegy 3 000 értékesítési ponttal és kilenc gyártóüzemmel. 2010-ben a Toyota 781 154 Toyota és Lexus modellt értékesített Európában. További információkért látogasson el a www.toyota.eu honlapra.
További információ:
Toyota Motor Hungary
Varga Péter T +36 23 885 118 M + 36 20 480 1828 peter.varga@toyota.hu
Holland Éva T +36 23 885 114 M + 36 20 328 9745 eva.holland@toyota.hu
Krajcsovits Sándor T +36 23 885 112 M + 36 20 980 4118 sandor.krajcsovits@toyota.hu
A Toyota európai média honlapja: http://corporatemedia.toyota.eu
A Toyota magyarországi vállalati honlapja: http://www.toyota.hu
